a Online Internetes Vizsgáztató Program Játékvezetőknek
Tisztelt Sportbarátok!
Tisztelt Érdeklődők!

Egy folyton-folyvást változó dinamikusan fejlődő közegben éljük mindennapjainkat. A tanulás, az újabb és újabb ismeretanyagok megszerzése, adaptálása, az alkalmazkodás az alkalmazás nehézségeinek kényszere kihatnak tetteinkre, cselekedeteinkre egyaránt.
A világméretű sportági átrendeződés eredményeként egyértelműen a látványsportok – köztük a kézilabda - kerültek az érdeklődés középpontjába.
A sportágunkra jellemző attraktivitás, erő, dinamika, kreativitás, a 60 percen át tartó gigászi küzdelem valamennyiünket – így a közreműködő közszereplőket is (játékvezetők, versenybírók, ellenőrök) az új ismeretek megszerzésére, befogadására ösztönöznek és arra, hogy a technikai vívmányok felhasználásának segítségével is juttassunk el oktató és gyakorló feladatokat azokhoz, akik ezek segítségével egyrészt naprakész információk birtokába jutnak, másrészt rendszeresen felmérhetik mind az elméleti, mind a gyakorlati ismeretek meglétét, valamint annak szintjét egyaránt.
A fentiek figyelembevételével nyújtja át számotokra az MKSZ Játékvezetői Albizottsága ezt az új weboldalt, - melyet az oktatási, továbbképzési, a mérkőzéselemző és értékelő, valamint az ellenőrzési részlegek közösen állítottak össze számotokra annak érdekében, hogy folyamatos felkészüléseiteket, annak eredményességét hathatóan elősegítsék.
Közös köszönetünket és megbecsülésünket tolmácsolva a weboldal és a szakmai anyagok összeállítóinak, kívánunk valamennyiőtök számára élményekben és sikerekben gazdag felkészülést – és nem utolsó sorban a megszerzett ismeretanyagok gyakorlatban történő eredményes alkalmazkodását.

Sportbaráti tisztelettel:



MKSZ JAB
Belépés
E-mail
Jelszó
Regisztráció
Amennyiben nem rendelkezel még saját fiokkal, a regisztráció gombra kattintva 1 perc alatt megteheted azt. Szükséges hogy rendelkezz email címmel.
Teljes név
E-mail
Jelszó
 
Adja meg e-mail címét és a rendszer kiküldi a jelszavát.
E-mail